FMM a football világa

FMM itt minden kérdésre választ kapsz és mindent megtudhatsz a fociról!

 Történet [szerkesztés]

1976-ig mindössze a legjobb 4 csapat vett részt a tornán. A tornán résztvevők számát 1980-ban 8-ra, 1996-ban 16-ra növelték. 2008. szeptember 26-án az UEFA arról határozott, hogy 2016-ban 24 csapat vehet részt az Eb-n, és 51 mérkőzést rendeznek.[1] A résztvevő csapatokat minden alkalommal selejtezők során választották ki. 1960-ban és 1964-ben ezek oda-visszavágós, egyenes kieséses selejtezők voltak, ezt követően azonban a selejtezőkben csoportmérkőzések, illetve pótselejtezők döntöttek. 1976-ig a rendező országot a 4 résztvevő csapat hazája közül választották. Ezt követően a selejtezőket megelezően döntötték el, hogy mely ország rendezi a bajnokságot, így ettől fogva már ennek az országnak a válogatottja automatikusan – selejtezők nélkül – kvalifikálta magát a tornára. Érdemes megjegyezni, hogy a címvédő sosem élvezte azt a kedvezményt, hogy automatikusan kvalifikálta magát a következő tornára.

Az első ilyen eseményt 1960-ban a Szovjetunió nyerte. A német válogatott 3 alkalommal diadalmaskodott, kétszer, mint Német Szövetségi Köztársaság. A németeken kívül a franciák és a spanyolok mondhatják magukat többszörös győztesnek.

Újabban divatba jött, hogy az eseményt több ország közösen rendezi. Erre jó példa volt a 2000-es torna, aminek Hollandia és Belgium együtt adott otthont. A 2008-as viadalt is két ország, Ausztria és Svájc rendezte június 7. és 29. között.

A 2012-es Eb rendezési jogát a LengyelországUkrajna páros kapta meg.[2]

A 2016-ban esedékes Európa-bajnokságot Franciaország rendezheti.[3]

Eddigi eredmények [szerkesztés]

Év Helyszín   Döntő   Harmadik helyért
Bajnok Eredmény Ezüstérmes Bronzérmes Eredmény Negyedik hely
1960
részletek
Franciaország Szovjet Szovjetunió 2 – 1 hu Jugoszlávia Jugoszlávia Cseh Csehszlovákia 2 – 0 Francia Franciaország
1964
részletek
Spanyolország Spanyolország Spanyolország 2 – 1 Szovjet Szovjetunió Magyar 1957-2000 Magyarország 3 – 1 hu Dán Dánia
1968
részletek
Olaszország Olasz Olaszország 1 – 1 hu
2 – 0 re
Jugoszlávia Jugoszlávia Angol Anglia 2 – 0 Szovjet Szovjetunió
1972
részletek
Belgium NSZK NSZK 3 – 0 Szovjet Szovjetunió Belga Belgium 2 – 1 Magyar 1957-2000 Magyarország
1976
részletek
Jugoszlávia Cseh Csehszlovákia 2 – 2 hu
(5 – 3) ti
NSZK NSZK Holland Hollandia 3 – 2 hu Jugoszlávia Jugoszlávia
1980
részletek
Olaszország NSZK NSZK 2 – 1 Belga Belgium Cseh Csehszlovákia 1 – 1 hu
(9 – 8) ti
Olasz Olaszország
 
Év Helyszín   Bajnok Eredmény Ezüstérmes   Elődöntősök (1984-től nincs bronzmérkőzés)
1984
részletek
Franciaország Francia Franciaország 2 – 0 Spanyolország Spanyolország Dán Dánia     és     Portugál Portugália
1988
részletek
NSZK Holland Hollandia 2 – 0 Szovjet Szovjetunió NSZK NSZK     és     Olasz Olaszország
1992
részletek
Svédország Dán Dánia 2 – 0 Németország Németország Holland Hollandia     és     Svéd Svédország
1996
részletek
Anglia Németország Németország 2 – 1 hh Cseh Csehország Angol Anglia     és     Francia Franciaország
2000
részletek
Belgium és
Hollandia
Francia Franciaország 2 – 1 hh Olasz Olaszország Holland Hollandia     és     Portugál Portugália
2004
részletek
Portugália Görög Görögország 1 – 0 Portugál Portugália Cseh Csehország     és     Holland Hollandia
2008
részletek
Ausztria és
Svájc
Spanyolország Spanyolország 1 – 0 Németország Németország Oroszország Oroszország     és     Török Törökország
2012
részletek
Lengyelország és
Ukrajna
       
2016
részletek
Franciaország        

  • Magyarázat:

Eddigi győztesek [szerkesztés]

3 győzelem Németország Németország 1972, 1980, 1996
2 győzelem Francia Franciaország 1984, 2000
Spanyolország Spanyolország 1964, 2008
1 győzelem Szovjet Szovjetunió 1960
Olasz Olaszország 1968
Cseh Csehszlovákia  1976
Holland Hollandia 1988
Dán


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 7
Heti: 76
Havi: 1 146
Össz.: 115 028

Látogatottság növelés
Oldal: Európa Bajnokság
FMM a football világa - © 2008 - 2024 - focimindenmennyisegben.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat